Nimródmese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy még meg nem született fiúcska. Nem volt még neve sem, és igazából hús vér sem volt még. Egy adag, -de lehet ,hogy inkább kettő- puha színes szivárványfelhő volt ő. Úgy formázta magát ahogyan csak akarta. Akkor már ott ült egy jó ideje a felhők szélén, és azon morfondírozott, hogy mit is csinálhatna még ebben a könnyű, szabad létében. Mit nem próbált még? Vagy legalább is egy jó szivárvány ideje.
Ahogy ott morfondírozott észrevett valamit, ami még nála is huncutabbul, és kergébben pörgött forgott a levegőben. Eddig nem találkozott még ezzel a kis lénnyel. Hiszen mindig olyan sebesen közlekedett, és olyan kerge dolgokat csinált, hogy igazából észre sem vette. De most, hogy csak ücsörgött, egyértelműen feltűnt neki. Odasuhant hát mellé, azaz csak próbált, mert ez az apró fehér, tollpihe, olyan táncot járt amit ő nem ismert. Csavarodott, felszáguldott, pörgött erre, pörgött arra, majd egyenesen lefelé vette az irányt, persze azt is eszeveszett cikázással.
A fiúcska igazán mindent megtett, hogy utolérje, végül úgy elszédült, hogy észre semvette, hová került, és, hogy hol is olvadt álomba szívárvány létével. Lágy párnák között,kicsi fiúcskát formálva szivárványságából, a leg édesebb csiklandozós érzéssel ébredt amit valaha is érzett. Nem emlékezett arra, hogy valaha is végződött -e így huncut játéka. Inkább csak valami nagyon fura érzése támadt. Két nem szivárvány lény között feküdt, akik mégis ugyan olyan szívárvány köntöst viseltek mint amilyen ő maga volt. Azt érezte amit soha még előtte, hogy ott akar maradni, és olyan akar lenni mint ők, és szeretné, hogy mindig ott ébredjen közöttük. A pihét, ami közben nyugodtan pihent a párnák között, már észre sem vette. Inkább lágyan úszkált a köntösök között, és meg-megböködte, csiklandozta őket.
A húsvér anyakezdemény lassan kezdett ébredezni, keze békésen pihent a pihén, és amikor kinyitotta a szemét résnyire, csak bambult a plafonra, nem volt igazán ébren, de már nem is aludt. Puha kis hátacskát, kezecskét, buksikát, és valami csiklandós, simogatós lágyságot érzett a húsvér apakezdemény és maga között. Mozdulni sem akart, annyira jó érzés volt. Aztán egy idő után apakezdemény is felébredt, és már ő is teljesen ébren volt. Oldalra fordult, kezével végigsimította azokat a meleg és szívárványosan csillogó apró mélyedéseket ott a párnán, az egyikben még egy tollpihe is pihent.
Szivárvány fiúcska ekkor már sehol sem volt, azaz tovább huncutkodott a seholban.